Kifizetési kérelem benyújtási időszak nyílt!


A kifizetési kérelmet továbbra is kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül, a 2014. augusztus 1-én megnyílt időszakban - 2014. december 31-én éjfélig lehet benyújtani!

Egy ügyfél ugyanazon jogerős támogatási határozathoz kapcsolódóan egy kifizetési kérelem-benyújtási időszakban több kérelmet is benyújthat, ha a két kifizetési kérelem benyújtása között legalább három hónap eltelt.

Ugyancsak több kérelem is benyújtható egy kifizetési kérelem-benyújtási időszakon belül, ha

- az adott jogcímre vonatkozó támogatási rendelet nem írja elő a háromhavonkénti benyújtást és
- a kifizetési kérelmére hozott döntést az MVH közölte az ügyféllel, vagy
- az ugyanazon időszakban benyújtott kérelmét legkésőbb az újonnan benyújtott kérelme előterjesztésével egyidejűleg visszavonja, továbbá
- a benyújtott összes kifizetési kérelem száma nem haladja meg az éves szinten meghatározott maximumot (jogcímtől függően kettő vagy négy kifizetési kérelem/év) a benyújtott kifizetési kérelmek számába nem beleszámító visszavont és érdemi vizsgálat nélkül elutasított kérelmek számát figyelmen kívül hagyva.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felhívja az érintettek figyelmét kifizetési kérelmüknek a benyújtási időszak elején történő beadására annak érdekében, hogy a háromhavonkénti benyújtási lehetőséget ki tudják használni.

Hírek - VIP Tanácsadási Assistance személyre szabott szolgáltatások

Mi az a süti / cookie?

2017. Június 13.

részletek

Szemléletformáló gondolatok nők számára

2014. December 09.

részletek

Élelmiszer-előállító hely működési engedély - avagy mi szükséges az élelmiszer előállításához?

2014. November 27.

részletek

8 tipp gyorshajtási bírságok ellen

2014. November 11.

részletek

Hatékony időgazdálkodás tréning, hogy mindenre legyen időd

2014. November 11.

részletek

A 40 éve dolgozó nőkre vonatkozó nyugdíjkedvezmény szabálya módosult

2014. November 02.

részletek

Miért volt boldog nagyszüleink házassága?

2014. Augusztus 18.

részletek

14 segítő tipp az empatikus, rendkívül érzékeny embereknek

2014. Augusztus 18.

részletek

Hogyan készítsük fel a gyereket az iskolai bántásokra?

2014. Augusztus 18.

részletek

Változások az arculati előírásokban és a kedvezményezettek tájékoztatási kötelezettségeiben

2014. Augusztus 13.

részletek

Uniós pályázati e-ügyintézés

2014. Augusztus 13.

részletek

Kifizetési kérelem benyújtási időszak nyílt!

2014. Augusztus 13.

részletek

Eszközbeszerzés, telephelyfejlesztés 2014-2015

2014. Augusztus 13.

részletek

Vekerdy Tamás: Ordító fegyelmezés helyett

2014. Augusztus 13.

részletek

Magánszemélyek részére

RÉSZLETEK

Cégek
részére

RÉSZLETEK

Intézmények, -hivatalok részére

RÉSZLETEK

Külföldön élő magyarok részére

RÉSZLETEK

Egyházak
részére

RÉSZLETEK