Hová fordulhatnak az adatvédelmi jogérvényesítéssel az ügyfelek?

Törvényszékek

Egy szinttel feljebb találjuk a törvényszékeket és a törvényszékekkel azonos szintű Fővárosi Törvényszéket. Erre a bírósági szintre két módon kerülhet az ügyünk.

Az egyik mód az, hogy az első szinten (tehát a helyi bíróságon vagy közigazgatási és munkaügyi bíróságon) hozott ítélettel szemben fellebbezést nyújt be valamelyik vagy mindkét érdekelt fél.

Nem minden ügy kezdődik azonban a helyi bíróságon. Vannak olyan ügyek, amelyek megyei szinten kezdődnek, ezek a bíróságok ebben az esetben elsőfokú bíróságként járnak el.

Törvények (polgári perrendtartás, büntetőeljárási törvény) határozzák meg ezeknek az ügyeknek a körét. Ezek az ügyek kiemelkedő súlyúak azért, mert nagy összeg (legalább harmincmillió forint) a per tárgya, vagy nagyon speciális az ügy (például egy sajtó-helyreigazítási per), vagy nagyon súlyos bűncselekményről (pl. emberölés, kémkedés, hazaárulás, terrorcselekmény stb.) van szó.

Az elnök vezetése mellett a törvényszéken tanácsok, csoportok és büntető, polgári, gazdasági, valamint közigazgatási-munkaügyi kollégiumok működnek.

 

Hírek - VIP Ügyintézési Assistance személyre szabott szolgáltatások

Hová fordulhatnak az adatvédelmi jogérvényesítéssel az ügyfelek?

2017. Június 13.

részletek

S.O.S. ingatlan kézpénzes adásvétel 1 munkanapos ügyintézéssel

2016. Július 05.

részletek

Miket kell ügyintézni, hogy kell eljárni hozzátartozónk halála esetén?

2015. Április 16.

részletek

Ezekkel a trükkökkel húzzák le az itthon autóbérlést választó autósokat

2014. Augusztus 13.

részletek

Magánszemélyek részére

RÉSZLETEK

Cégek
részére

RÉSZLETEK

Intézmények, -hivatalok részére

RÉSZLETEK

Külföldön élő magyarok részére

RÉSZLETEK

Egyházak
részére

RÉSZLETEK